ÖKO TÁMOP 3.1.4 Erasmus+


Általános iskolai programok

KIS KÉMIKUSOK SIKERE A KERTÉSZ UTCA 30.-BAN

A Hevesy György Kárpát-medencei kémiaverseny  első, kerületi fordulóján iskolánk 7. osztályos tanulói, Mezei László és Demeter Richárd szép eredményeket ért el . A versenyen a tanult kísérletekre  vonatkozó szövegértési feladatokkal, valamint  oldatokkal kapcsolatos számítási példákkal kellett megbirkózniuk a diákoknak. Mezei László a kerületben egyedüliként képviselheti iskolánkat a verseny fővárosi fordulóján. A digitális oktatás alatt sem pihenünk, online készülünk a következő megmérettetésre.

Gratulálunk a fiúknak, büszkék vagyunk rájuk!

Győri Ildikó
felkészítő tanár

Festék helyett kávéval festett a Dobsuli 3.k osztálya

  

Festék helyett kávéval festett a Dobsuli 3.k osztálya. Tudjuk, hogy milyen fontos a kreativitás a fejlődő elmének. Zia néni kipróbálta a kávéval festést az osztályában. Nagyszerű alkotások születtek.

  

  

A többi kép ITT tekinthetó meg.

K.I.A.B.Á.L interaktív társasjátékozás a Dobsuliban

  

K.I.A.B.Á.L interaktív társasjátékozás osztályfőnöki órán a 6.m-ben. Ma ismét érdekes programja volt az osztálynak. Berki Erzsébet iskolai szociális segítő és munkatársai irányításával komplex bűnmegelőzési programban vettek részt, 4 különös témát kezdtek körbejárni a gyerekek. A bűnügyi téma főbb kérdései: rongálás, lopás, garázdaság, testi sértés és felelősség. Az áldozattá válás téma főbb kérdései: áldozattá válás elkerülésének módjai, helyes viselkedési módok, teendő áldozattá válás esetén. Az iskola-család téma főbb kérdései: iskolai hiányzások, segítő szervezetek munkái, gyermekvédelem, hasznos szabadidő eltöltés. A drog téma főbb kérdései: drogfogyasztás veszélyei, hogyan ismerjük fel a drogfogyasztót, illetve a segítség különböző formái. A gyerekek okos kérdéseket tettek fel és mivel nem jutottak a játék végére, amint lehet, folytatjuk.

/Grecsnik Györgyi/
 
A többi fotó ITT tekinthető meg.
 

PÉNZÜGYI TÉMAHÉT a Kertész utcai 4. d osztályban

A 4. d-ben   az első napon a külföldi gyerekek saját országaik pénzével ismertették meg a többieket, mások  olyan országok pénzeit hozták be, ahol már jártak, illetve régebbi magyar bankjegyeket is.
Ezután bankjegyeket és bankkártyákat, csekkfüzeteket terveztek.
Másnap megismerkedtek a pénz kialakulásának történetével, használati módjaival, erről fürtábrát, angol órán pedig mindmapot készítettek.
A  továbbiakban gyakorlati ismeretekre tettek szert, számlák, csekkek, blokkok, szállítólevelek, átutalások, kuponok válogatása során csoportosították egy család havi kiadásait.
Végül a tudatos vásárlásra felhívó tablót készítettek.
Ujvárosi Mónika osztályfőnök

PÉNZÜGYI TÉMAHÉT a Kertész utcai 3. A és B osztályban

Március 1-5. között zajlott a Pénzügyi témahét, melyhez néhány alsós osztály is csatlakozott.
A 3. a-sok  ötleteket gyűjtöttek a takarékoskodással kapcsolatban, kutyaperselyt  készítettek  és  a "Megszolgált pénz" című mesét dolgozták fel.
A 3. d-s  gyerekek csoportmunkában dolgoztak. Az volt a feladatuk, hogy készítsenek egy szigetet, aztán ki kellett találniuk a nevét, lakosait, pénznemét és azt, hogy mi mindenből áll a bevételi forrásuk.