JoomlaTemplates.me by Discount Bluehost


„ A zene mindenkié…”

Kategória: Pályázatok

Beszámoló

„ A zene mindenkié…”

Nemzeti Tehetség Program pályázata

2017. november

 Az iskolai énekkar pályázatának megvalósításában az első állomás a 9. osztályosak gólyatábora volt. 2017. augusztus 28-30-ig a csapatépítésen kívül elkezdték az énekkari felkészülést. Meghallgatások után elkészültek a szólambeosztások, szólampróbák, a gyakorlás az ünnepélyes tanévnyitóra.

Majd a tanév beindulásával a fellépések hosszú sora indult el:

Október

A zene világnapja

Középiskolai beiskolázási börzék (Monor, Ferencváros, Szakmázz! Hungexpo, Kispest)

Az aradi vértanuk emléknapja

Október 23-ai ünnepség

Házi és kerületi Ki mit tud? Tanítványaink a döntőbe is bekerültek, ill. helyezést értek el.

Gólyabál

November

Iskolai nyílt napok, bemutató óra

December

Kerületi Mikulás ünnepség

Karácsonyi Gála, iskolai fellépés

                                                                                     Összeállította:

Bencs Adrienn

 

 

 

Szitakötő pályázat

Kategória: Pályázatok


A közhasznú Liget Műhely Alapítvány 2008 márciusától adja ki a Szitakötő című negyedévi gyereklapot, mely az integrált ökológiai program alapja.

A programhoz kapcsolódó pályázat elnyerésével, a kiválasztott osztályok ( 1.d, 3.a, 4.a, 5.a, b, 6.b)  diákjai és programvezető pedagógusai (Hegedűs Imre, Koltai Tímea, Mátéfi Mária, Rovó-Henczel Terézia, Ujvárosi Mónika, Tóthné Geresdi-Horváth Beáta) ingyenes példányt kapnak a Szitakötő gyermeklapból, amely az iskola tulajdona, így több éven keresztül sok kisgyerek használhatja.

A 48 színes oldalon megjelenő lapban különböző műfajú és tematikájú írások teszik lehetővé a sokirányú alkalmazást. A kortárs irodalmi művek (vers, mese, kispróza) és az ismeretterjesztő cikkek mellett a korosztálynak megfelelő ismeretterjesztő feladatok, a honlapon megjelenő játékok, pályázatok várják a gyerekeket.

 A programhoz csatlakozva  egy 90 perces pedagógus-továbbképzést tartunk, és 60 perces interaktív foglalkozást a kiválasztott osztály diákjainak és az érdeklődő kollégáknak, szülőknek. 

 FOGLALKOZÁS

Sikeres pályázatunk eredményeképp a gyerekek minden évszakban megkapják a Szitakötő folyóirat 30 példányát, ami kölcsönözhető, különböző tanórákon is jól használható.

Ma az újság egyik munkatársa tartott gyerekfoglalkozást az 5. a osztálynak.
Mivel az aktuális szám írásai valamilyen módon a hanghoz kapcsolódnak,  az óra feladatai is e téma köré szerveződtek.
Volt állathangos párkereső, madárfelismerő játék, műanyag csöveken dallamok eljátszása, szívószálból síp barkácsolása, hangok csoportosítása...
A szórakoztató feladatok megoldása közben bővült fizikai, természetismereti tudásunk is.
A gyerekfoglalkozást egy pedagógus továbbképzés követte, módszertani ötleteket próbálhattunk ki.

 

 „Színház az egész világ…” - pályázat

Kategória: Pályázatok

NTP-KNI-17-0187

 

 Iskolánk több éve támogatja a tehetséges tanulókat. A tehetségfejlesztés az egész tantestület szívügye. A színi szakkörben és a hozzá kapcsolódó fellépésekben látjuk ennek egyik lehetőségét.

A Nemzeti Tehetség Program pályázatán „A hazai és határon túli nevelési intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatása”  iskolánk színi szakköre ( 20 fő) alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program megvalósítására  677 000.- Ft vissza nem térítendő támogatást kapott.

Bővebben...

Bolyai díj

Kategória: Pályázatok

 PÁLYÁZAT BOLYAI DÍJ ELNYERÉSÉRE

Az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola Kertész utcai székhelye  pályázatot hirdet iskolánk 9.

és 10. évfolyamos diákjai számára a BOLYAI DÍJ elnyerésére.

Évfolyamonként több tanuló is jutalomban részesülhet.

A pályázat célja a matematika tantárgy népszerűsítése a fent említett korosztályok

körében.

A pályázat benyújtásának feltételei:

Bővebben...

További cikkeink...

Keresés