2021. szeptember 21-én ellátogattunk a Jókai-kertbe, ahol a Vadon a városban elnevezésű természetismereti programon vehettünk részt. Már az odafelé vezető utunk is jól alakult, a villamoson kellemes tangóharmónika dallamokat hallgathattunk. A Jókai-kert híres írónk, Jókai Mór nyári rezidenciája volt, a parkban található fák egy részét valaha az író ültette. A természetismereti napot a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezte. A bejáratnál menetlevelet és térképet kaptunk, 5 állomás várt ránk. Az 1. állomás a madárgyűrűzés volt, egy pici széncinege várta, hogy az iskolások tananyaga lehessen. Nagyon különleges élmény volt számunkra. A 2. állomás a Vízipók Csodapók nevet viselte, itt a vizek állatvilágával ismerkedhettünk meg szó szerint testközelből, mivel Vízipók barátait kézbe is vehettük. Az előadást hidrobiológus tartotta. A 3. állomáson a magyarországi madarakról láthattunk egy kiállítást. Egy ismerősünkre is találtunk, ugyanis aki az előadást tartotta, a tavalyi osztálykirándulásunkon volt a túravezetőnk a Sas-hegyi Látogatóközpontban. A következő állomás kerti keresgélős játék volt, ahol nekünk kellett begyűjteni avarlakókat: bogarakat, rovarokat, pókokat, amikről ezután beszélgettünk, sőt kézbe is foghattuk azokat. Végezetül az Élet a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban elnevezésű állomáson gyönyörű budapesti panoráma tárult elénk, fotókat is készítettünk. Nagyon jól szervezett volt a program, sok iskolából vettek részt osztályok, nem volt torlódás, az állomásvezetők szívesen válaszoltak a kérdéseinkre is. Élményekkel tértünk haza, kellemesen elfáradtunk ezen a szép őszi napon.
7.m osztály
A többi kép ITT tekinthető meg.